A nápolyi zene

A zene volt az, ami évszázadokon át éltette a nápolyi kulturális életet. Hírneve nemcsak Olaszország területére korlátozódott, hanem Európa-szerte ismert volt. Az első zenekonzervatóriumokat a XVI. század elején alapították a nápolyi alkirályok. Ezek kezdetben templomok keretein belül működtek, melyeket később egyesítettek Joachim Murat uralkodása alatt San Pietro a Majella megnevezés alatt. A XVII. századra Nápoly lett az európai zenei képzés központja, a XVIII. század elején már Európa konzervatóriumaként emlegették. A városban éltek és alkottak olyan nagyhírű zeneszerzők, mint: Alessandro Scarlatti, Giovanni Battista Pergolesi, Niccolň Piccinni, Domenico Cimarosa, Gioacchini Rossini, Vincenzo Bellini, Gaetano Donizetti, és még sokan mások. Az 1737-ben megépült San Carlo operaház, amely a mai napig a világ egyik vezető operaháza. Ebben a házban született meg a közkedvelt opera buffa (vígopera).

A nápolyi zene egyik érdekessége a canzone napolitana, azaz „nápolyi dal”. Ezek a dalok azok, amelyek az évszázadok során beépültek a köztudatba, sőt világhírnévre is szert tettek: O sole mio, Torna a Surriento, Funiculě funiculŕ etc. Eredete a XIX. század elejére vezethető vissza, amikor az éves piedigrottai (Nápoly egyik negyede) fesztivál alkalmával dalfesztivált is rendeztek. Az első fesztivál nyertes dalát, Te voglio bene assaie, Gaetano Donizetti írta.